Az esküvőnk se volt átlagos, legalábbis a „ceremóniás” része, mert a házasságunk megkötése gyorsan és szűk családi körben zajlott, míg az ÚrIsten előtt hivatalosan kimondott igenünket a nagyközönség előtt akartuk megtenni, a lehetőségeink limitáltsága végett csak valami nagyon kis dologra számítottunk, de mégis apósom felvállalta magára annak megszervezését, s 3 nap alatt megszervezte az éttermet, míg mi meg körbeszóltunk, hogy mindenkit szeretettel meghívunk...
Tehát az esküvői ruha, Franci kölcsönöltönyben, én meg egy tavaszias egyszerű ruhában (amely sajna a mosás után összement és hasznavehetetlenné vált)...
De a hajamhoz a barátnék hívtak fodrászt, amivel jó későre húzott az idő (szokásomhoz híven), s majd másfél órával később értem az esküvő színterére... már azt hitték, hogy meggondoltam magamat... de a hajam az mégse jött össze, legalábbis nekem nem tetszett, mert túl cifra volt...
Fényképek sajnos nem készültek... senki se gondolt arra... fényképészt meg nem 
hívtunk...
Viszont egy kölcsönkamerával készítettünk filmet... a ceremóniát felvették, majd utána meg az étterembe én meg a Franci felváltva regisztráltunk... tehát egyben a sok finomságból nem sok mit ettem...
Tánc meg az egyebek legalábbis részemről elmaradt, a Franciéról meg méginkább, de nagyon jól elvoltunk...
Ja, igen, akik a hivatalos formákhoz vannak kötve, azok el se jöttek, mert ugye nem volt elég idejük arra, hogy új ruhát vehessenek...
Meg a haverok pénzt szedtek számunkra, amiből hazautazhattunk, s egy kamerát is vettünk.
Persze beszámolómat csak a külsőségek ironiájára koncentráltam... de ezen felül nagy és lényeges tartalma volt, és életem fontos fordulópontja, s ne tévesszen meg senkit a laza külső, mert annál sokkalta komolyabb volt a belső döntés és mindazon felelősség amellyel e napon kijelentettük hivatalosan is, hogy innétől tovább immár együtt, egy Szellemben.
