NOS, IGEN, EZZEL A TÉMÁVAL ELISMEREM, HOGY KEMÉNY FÁBA VÁGTAM A FEJSZÉMET.
Újra elővettem ezen írást, s kicsit átolvastam, mert csak apró részleteket emeltem ki belőle, de egyébként a Facebook-ra is raktam föl Viktor Frankl-tól jövő gondolatokat...
- Sok ember számára a halál értelmetlenné teszi az életet, hiszen „miért tegyek bármit is, ha úgyis meghalok”. Szerencsére a legtöbb ember, ha nem is képes meggyőző magyarázatot adni erre a kérdésre, mégis élete által bizonyítja, mintegy éli, hogy van értelme az életnek a halál tudatával együtt. –
- Gyakran halljuk: „milyen szörnyű, hogy ilyen fiatalon halt meg!” De egy életrajznál nem a hossza felől érdeklődünk, hanem a tartalma felől. „Soha nem tudunk egy emberélet hosszából annak értékességére következtetni.” –
Az élet végességét mint egy élethez szervesen hozzátartozó elemet fogadjuk el, törődjünk bele, és ezzel folyamatos értelemmegvalósításra sarkalljuk magunkat.
A haldoklás
Az élet értelemének kérdése a halálos ágyon fekvőknél szinte mindig felmerül. A leélt élet helyes szemlélete lehetőséget ad a kedélyes hangulatra még ebben a helyzetben is. Amikor azzal szembesül valaki, hogy élete tele van az örökkévalóságba beírt csodálatos tettekkel, az oldja a halálfélelmet és a halállal kapcsolatos rossz érzéseket. Minden ember életében számtalan értékmegvalósítás van. Tanulni, elvégezni egy iskolát, dolgozni, felnevelni egy gyereket, gondoskodni bárkiről, rendben tartani egy háztartást, elvezetni egy vállalkozást, tenni az egészségért mind-mind értékek. A körülmények meghatározzák a megvalósítható lehetőségek körét, emiatt egy-egy hétköznapi cselekedet a leghősiesebb tett lehet valaki életében. (Például az alkoholista szülők gyermeke nem lesz alkoholista.)
A halálos ágyon is van értelme az életnek. Kiváló példa erre Frankl egyik esete. Egy nővér, aki egész életében másokról gondoskodott, ágynak esett és halálos betegséget állapítottak meg nála. Komoly fájdalmai voltak, és ugyanabban a kórházban feküdt, ahol addig dolgozott. A betegsége miatt már nem tudott gondoskodni senkiről, és úgy érezte, az élete értelmetlenné vált. Frankl beszélgetett vele, és rámutatott, hogy most is szükség van őrá: példát tud mutatni betegtársainak, családtagjainak azzal, hogy méltósággal viseli szenvedéseit. Az élete ismét értelmet nyert, és a kórház betegeit segítette továbbra is, csak más módon. Biztató szavakat mondott nekik, szeretettel nézett rájuk, majd egyszerűen csak azzal, ahogy elviselte fájdalmas betegségét.
Mi az ember?
Az a lény, aki mindig eldönti, mi lesz a következő pillanatban, és ez még a halálos ágyra is vonatkozik.
„Hogyan ismerheted meg önmagad? Szemlélődés útján semmiképp. Próbáld meg tenni a dolgodat,s megtudod, mi rejlik benned. S mi a dolgod? Amit egy nap megkövetel.”
Goethe
Nos, ezt is a már említett web-oldalról másoltam be, ami valószínűséggel nem is Frankl-nak a saját tollából származik, hanem valakinek a tézise, aki feldolgozta Frankl írásait…
TEHÁT: Itt nem arról van szó, hogy hagyjuk figyelmen kívűl a halál kérdését és témáját, ellenkezőleg, mert előbb vagy utóbb ezzel mindannyian valamilyen formában szembesülünk, s másrészről mégha nem is szembesültünk, de nem tudjuk, hogy mit tartogat számunkra a jövő , viszont van egy határ, ahol van egy személyes stoptáblánk, hogy eddig a Te földi életed, s a lehetőséged, hogy megéld a megélendőt, s a cselekvéseink mintegy bizonyságokként beszélnek rólunk, amely által volt egy adott lehetőségünk megélni emberi mívoltunkat
S az emberi életnek mindig és minden körülmény között van értelme, s mindig az adott körülmények függvényében mindenkinek elhívása és személyes felelőssége ezt megélni, mindenféle másra hivatkozás nélkül… nem okolhatom a másikat azért, ha én nem töltöm be a rám eső “részt”… nem hivatkozhatom arra, pl hogy valakinek a hibájából kerültem egy bizonyos szituációba, tehát, így megvan a felmentésem és minden okom arra, hogy nem törekszem egy tisztességes emberséges morális életre magam és mások irányába… saját testtel- lélekkel- szellemmel rendelkezik minden egyes ember, saját feladattal, felelősséggel, elhívással, és szabadsággal rendelkezik, és módjában áll a választás is, hogy ezt betölti vagy sem… de nem azért mert hogy a körülöttem levő emberek nem töltik be igazán és feddhetetlenül a saját emberiségüket hogy evégett én bármiféle felmentésben részesülnék… persze itt benne van a pakliban az is, hogy sokszor és sokféleképpen tévedünk is… de ezen pshicoterapeuta felhívja a figyelmünket arra is, hogy ne a múlt hibáin és bűnein rágjuk magukat, hanem kezdjük el végre megélni a jelenünket a jövő felé koncentrálva…
Kb-ra ez az amit így első elemzésre a talált írásokból leszűrtem… ajánlom irodalmának a keresését…, így magát a terapeuta személyét is jobban meg lehet ismerni, s tudván azt, hogy Ő maga megjárta a koncentrációs tábort, ahol elvesztette szüleit és feleségét is, még mélyebb tartalmat ad írásainak, felfogván azt, hogy mindarról amiről ír, első személyben a saját bőrén megtapasztalta.
