Milyen gyorsan is repülnek a napok, még legutóbb az otthoni nyári utamból adtam egy kis ízelítőt, s már azóta az évszak is változott! 

Eleibe szokásomhoz híven kezdtem neki a blogírásnak, hogy „hűűű namajd én ezt csinálom!”, mert mint ahogy a kedvesem is mondja, mindent olyan könnyűnek tartva, az azzal járó munkát lekicsinyítem, s komplex dolgokat egy-két szóval leírok, túlegyszerűsítem a megoldásokat... s hajlom arra, hogy csak egy oldalról közelítsem meg a dolgokat.

Most végre hetek óta egy kényelmes délutánom van, nem lusta, csak nyugodt, és olyan meghitt, és békés. :-) 

Kinnt már napok óta esik az eső, ezek az első esőzések a késő tavaszi esők után, s pont jókor, időben, mert vége a szőlőszüretnek, s az eső az kell, s így talán az olivaszezonban akad egy pár napsütéses hét...

Meg amikor esik, akkor nekem mindig olyan kedélyes a hangulatom... szeretem az esőzéseket, az eső illatát, s amikor a ház védelmében meghúzódva, behúzódva esetlegesen egy meleg teát szűrcsölve, vagy finom torta illatával az egész lakást betöltve egy jó könyvel a kézben( azzal amit már hónapok óta el akarnék olvasni), hát ennél jobb csak akkor van, ha még ráadásul kinnt olyan hideg van, hogy még a kályhába is be kell gyújtani, s közel annak tüzéhez, a melegséget magunkba szívni!

De persze most erről szó sincs, meg télen, ha minden jól megy és összejön az olivaszezon, akkor az efféle üldögéléseimre is kevés esély lesz ... ahahahhahhha  de azért akad és biztosan akadni is fog erre is idő, akkor legfeljebb át fog futni a fejemben az a gondolat, hogy már rég írtam a blogra, de olyan gyorsan fog szaladni, hogy csak azt fogom észlelni, hogy valami szellő megsímogatta az arcomat :-)

De közben rendeltem egy könyvet, mert már készülődök az efajta esti party-jaimra, ott a kályha mellett, vagy esetleg az ágyban két-három párnával fölpakolva... s már nagyon izgatottan várom, hogy elolvashassam Viktor Frankl írásait, bár szerintem olyan együltömben elolvasom könyv lesz. :-) (Mellesleg tőle már itt is, meg a facen is pubblikáltam részleteket!)

Szeptember közepétől minden egyes hétvégémet egy itteni étteremben töltötöttem és töltöm, tányérmosogatással! Reggeltől estig, majd mégegyszer reggeltől estig, ami valószínűleg, most a lakodalmak befejeztével szünetelni fog, de olyan semlegesen állok hozzá, ha van, akkor jó, ha nincs, akkor is jó! Közben meg egy pár napot szüretelni is jártam, meg persze anyósoméknál a szokásos munkák... Ez évben értelmesebben szerveztem meg az őszi szezonomat, mert nem vállaltam az erőmön túl!

...Mert szezonokban gondolkodom... s persze jó az állandó munka, de így a szezonok lehetővé teszik számomra, hogy mind dolgozzak, mind háziasszonykodhassak, s megélhessem a kreatívitásomat is, tehát hogy kötetlenül és szabadon foglalkozhassak különböző dolgokkal... mintahogy lánykoromban is szívesen rajzolgattam, s ragasztottam mindenfélét a falra, szárazvirággyűjtemény, meg miegymás kacatok, úgy most is már vár rám egy csomó félretett anyag arra hogy összehozzak velük valamit... meg hogy rendbe tegyem :-)))

Sajnálom, hogy amikor otthon voltam Magyarországon nem készítettem több képet, mert olyan kevés anyagom van (mostanában próbálkozom albumszerkesztéssel is), s igaza is van annak Aki ezt megjegyezte, de vagy megélek egy helyzetet, s jelen vagyok, vagy szemlélőként fényképezek... a kettő nem megy egyszerre... tehát mint pl a facen pubblikált fényképek sokasága csak arról árulkodik, hogy mintegy szemlélőként (kivülállóként) vettem részt a „buliban”, s azzal szórakoztattam magamat, hogy fényképeztem... mert más szórakozás nemigen volt... a Franci unokahugának az esküvőjén külön ültettek bennünket a fiataloktól, ráadásul egy olyan asztalhoz kerültünk ahol nem ismertem senkit, s egy két kellemetlen argomentációnak hallgatójaként igazából nem sok kedvem volt az egész hercehurcához, férjem idem... meg eleve nem vagyok a színházkodás híve, az a sok fölösleges kiadás...és hercehurca... bocsássatok meg, de csak arra szolgál, hogy flangáljon vele az ember, mindenféle tartalom nélkül... én a kicsi, az egyszerű és az őszinte híve vagyok... tehát amikor nem jók a képeim, meg kevesek, az még magában nem jelent semmit, sőt, talán azért is hiányosak, mert volt jobb dolgom annál, hogy fényképezzek, s fontosabbnak tartottam azt, hogy jelen legyek, mint hogy képeket készítsek!!!

Annyira örülök, s olyan boldognak vagyok, hogy mégha egy kicsit érzelmektől fűtöttnek is tűnik ezen megnyílvánulásom, de mégis meg akarom osztani veletek, kedves olvasóim, akik közt remélem, hogy ott vannak a családom tagjai is! Tudom, hogy jobban szeretnétek, ha külön-külön írnék, de számomra így sokkal könnyebb, mert akkor mindenkinek lényegében ugyanazt kellene elmondanom, csak más hangnemben, itt viszont általánosan a magam nyelvén fújom a mondókámat! De mint ahogy írni szoktam, most is írom, hogy ez nem azt jelenti, hogy nem várom a választ! Persze, hogy várom! Amiként megnyitom előttetek az kisablakot, hogy egy kis betekintést nyerhessetek a mindennapjaimba, s hogy legyen egy képetek, hogy mégis hogy is vagyok, ugyanúgy mint egy személyes levelezésnél, várom a visszaválaszt! (legalább egy rövidke mondat erejéig)

Most egyenlőre ezzel zárom is a soraimat, s sok puszi!!! :-)))

By Zs.