Magyarországról jöttem...

...mesterségem címere...

Írónő

(legalábbis jelen pillanatban)

    Nos, igazat adok mindannyiótoknak, akik már hiányoltátok a beszámolóimat, mind a blognak a frissítését, mind az otthonról (Magyarországról) hozott élmények megosztását, s valóban már éppen itt van az ideje, hogy leüljek s nekikezdjek ezen mondókámnak.

  Ezen kevés idő, amit otthon töltöttem nem lett volna elegendő arra, hogy mindenkit végiglátogassak, így már a kezdetektől döntött tény volt, hogy a Koppánymonostori menetelemen kívűl csak a szoros családlátogatás fér bele. 

Azt hittem, hogy immáron az idők változtattak hazaszeretetemen, s nem kapott volna el a nosztalgia, ahogy magyar földre lépek, de tévedtem... az a tipikus magyar levegő... a magyar táj (mégha az első körutam Budapesten is történt)... már megérkezésem pillanatától igyekeztem kinyitni érzékszerveimet, s magamba szívni a lehető legtöbbet, s felszippantani mindent amit lehet, s az egész utazásomat szinte a Carpe Diem-mel megélni, persze nem abban az értelem, hogy élj a mának, s tedd mindazt a hülyeséget amit megtehetsz, hanem én már tudtam és ismertem már indulásom előtt az utazásom céljait és okait, s abban kívántam oda menni, oda, ahol szívesen látnak, s mindazt megenni, amit szívből elém raknak...

Az evésről az jutott eszembe, hogy a megérkezésem első napján egész nap szinte nem ettem semmit, s amikor végre kb 21 óra körül rátaláltam a szállásoltatóm lakására, Erzsi mamára (írom, mert nincsenek titkok, s immáron minden mindenki számára azt gondolom hogy eléggé világos... mert még magam sem tudtam miként alakulnak a dolgaim, de már mindenki a nagy távolságokból is nagyon fújta a nótát, tehát ne legyenek sértődések, hogyha mint első számú illetékes megengedem azt a luxust magamnak, hogy nevén nevezzem az embereket és a dolgokat.... így előre is köszönöm szíves megértéseteket ), s miután lemostam magamról az egész napos kóbászolásaimnak a szennyét, elém raktak egy adag töltött paprikát, amit ugye nagyon nagy illetlenség lett volna ha el nem fogadom ... tehát elfogadtam, de bánta is ezt nagyon a hasam ...

Jó volt Csepelen lenni, nem is mozdultam ki szinte semmit  (bár sem ott, sem máshol), s volt alkalmam egy kicsit összeszedni magamat, s felkészülni a továbbutazásomra is, a Koppánymonostori napokra ( amelyekről ha bővebben akartok tudni, akkor annak a hanganyagát a weboldalukon megtalálhatjátok)... könnyekkel köszöntöttek, de még én se gondoltam volna, hogy nem is olyan sokára megint visszatérek, s mint erődöm és bázisommá lett ezen csepeli pont az otthonlétem során.

Itt említenem kell a Bélát, az Adrit és a Davidot is, hát legyen, egyenlőre ennyi, nem hinném hogy szükség lenne hogy most velük kapcsolatban bármit is írjak, már ott megbeszéltük a megbeszélendőt.

A másik bázisom az a Magdi háza lett, Ásotthalmán, mert én a szülőktől függetlenül akartam egy másik visszavonuló pontot, amely választásom, számomra sikeresnek bizonyult... az első kicsit kétséges éjszakám után másnap olyan jól elvoltam ebben a régi dohos parasztházban, hogy ha az idő nem szorított volna, akkor egész nap ott kotlottam és nézelődtem- álmodoztam volna, nagyon tetszenek a régi parasztházak, régi paraszt dolgok, amint gondolom az általam pubblikált képekből is kitűnik... s nem az a szándékom hogy ezzel Ásotthalmát leírjam, de aki az én képeimet nézi, annak meg kell tanulnia elfogadnia az én szemszögemből  nézni a dolgokat. Az itt létem utolsó éjszakáján volt egy látogatóm is egy egérke személyében, akivel különös szóváltásra került sor (bár ezen találkozásnál nem tudom, hogy ki ijedt meg jobban)

Megemlítem a Samu mamát és az Andiékat, akik nagyon készségesen, szívesen és melegen fogadtak kitárt karokkal és készen arra, hogy mindig és mindenkor megvendégeljenek, s hogy minden egyes szükségleteimre válaszoljanak, s nagyon szépen köszönöm, nagyon jól esett a részetekről, s a szívünkben van az egész családotok, s mindig a legjobbakat kívánjuk nektek a család legkisebb tagjától (a Mátétól) a legnagyobbik (Feri) – bár a mama a legnagyobb, de hát a férfiak a vezetők és szeretném ezzel is megadni azt a megtiszteltetést aminek ki kell járnia a Feri írányába (amiben én magam is hiányos voltam), tehát szeretünk benneteket és köszönjük a szereteteiteket !

Anyáék is szíveskedtek felém, s csináltunk együtt (bár én inkább csak figyeltem) finom túróstortát, ami úgyszint nagyon jól esett, meg nem is gondoltam volna, hogy anya ilyen ügyes konyhaművész... az a gombás leves, az nagyon kíváló volt... nem is ettem még ilyen finom levest! Tényleg nagyon ügyi... s a Bogin viszont elcsodálkoztam, hogy milyen rendezett, s hogy mennyire ügyel a dolgaira, s örültem, hogy eljöttél Pécsre is, mert ezáltal is volt alkalmunk hármasban együtt lenni, ami nekem nagyon jól esett. S amikor megláttam a papát, hát a szívem szorult össze... drága papuska, de jó is volt látni, s úgy szemtől szembe csak azt sajnáltam, de nagyon, hogy tényleg csak egy röpke találkozás elejéig lehettünk együtt... jó volt hallgatni mondandódat (csak az Ufós dolgok azok amelyeket azért kihagyhatnánk), a bányászévek, meg mindaz a sok nehézség amellyel kis ember léttedre szembe kellett nézned, nagyon bátorító szavak voltak számomra is, s szükségem volt rá, köszönöm... s a körtét amit meg kaptam abból egyből kettőt még a Pécs- Bp vonatjáraton megettem, s majdnem fennt felejtettem a többit az asztalon, s vissza kellett mennem érte, mert hát nem hagyhatom csak úgy ott a papától kapott körtéket!

Persze ott voltak a többiek is, Gabó, aki főzött, a Gábor és a Gabi, a Nikit csak Skype-on keresztül láttuk-hallottuk, nekik is üdvözletem!

Norbi öcsém legújabb barátnőjével, azok vígasztaltak, amikor megérkezésem napján egy kicsit elpityeredtem, meg az ő telefonjáról küldtem a Francinak az üzeneteket, hogy mikor jöjjön fel a Skype-ra, hogy beszélhessünk, s apa, tudom azt hogy mégha kevés szavú is, de mindig ott van a háttérben, s köszönöm neki is azt, hogy egyrészt ő finanszírozta a pécsi utazásunkat, meg hogy tudom, hogy a netet csak azért kötötte be, hogy nekem legyen, amikor jövök, s tényleg jó volt vele is személyesen találkozni, s habár két teljesen különböző természetű emberek vagyunk, mégis úgy gondolom hogy nagyon sok mindenben egyet gondolunk, s kívánom neked, hogy minden jó és igaz gondolatod meg is valósulhasson számodra..

Most csak ennyit,mert már kifutottam az időből, s bár közlevél,de mégis nagyon személyesre sikeredett... várom privátban (vagy akár itt is) az ezzel kapcsolatos kérdéseiteket, válaszaitokat, hozzáfűzéseiteket...

By Zs.