Meg szeretnèk osztani egy gondolatot egy a hetekben àltalam keresett tèmàbòl:
Frankl szerint a halál éppenhogy értelmessé teszi az életet, mivel végességet ad neki. Ha halhatatlanok lennénk, a végtelenbe tolhatnánk a cselekvéseinket. Így mivel nem ismerjük életünk végének időpontját, minden pillanatban törekszünk – jó esetben – a tőlünk telhető legjobbat tenni… „Mert az ember hasonlatos a szobrászhoz, aki a formázatlan követ vésővel-kalapáccsal dolgozza meg, mígnem az anyag formát ölt. Az ember is feldolgozza azt az anyagot, amit a sors szállít neki; egyszer alkotóan, másszor megélően, ismét másszor szenvedően az ember arra törekszik, hogy életéből annyi értéket »kovácsoljon ki«, amennyit képes.” …” Egy leélt élet értékeit keressük, ne a be nem teljesült lehetőségeit! Emlékezzünk a félig teli pohár esetére! ....Logoteràpia: Viktor Frankl....
Az élet végességét mint egy élethez szervesen hozzátartozó elemet fogadjuk el, törődjünk bele, és ezzel folyamatos értelemmegvalósításra sarkalljuk magunkat.
